Az én nyúlfarknyi sporttörténelmem

2008 előtt nem futottam. Nem is sportoltam. Na jó, snowboardozni imádok, de azért évente egy hét mozgást nem neveznék sportnak. Inkább iskolába, aztán egyetemre, aztán munkába jártam, buliztam, ettem, ittam, szívtam és rettenetesen sokat bagóztam. Hát nem is voltam túl fitt, sem pedig vékony. A futáshoz való viszonyomat ebben az időszakban leginkább az jellemezte, ahogy beírattam az egyest a tanárral, csak a Cooper tesztet ne kelljen végiggürcölnöm.

2008 őszén a lengyel Piotrekkel, erasmusos haverommal legyalogoltuk Saint-Jean Pied de Porttól Finisterraig a caminot. Ez akárhonnan nézzük, 900 km gyalog 30 nap alatt. Olyan csapjunk a lecsóba stílusban, nem nagyon készültem rá fizikailag, de maga az út azért hatalmas változást hozott: rájöttem, hogy edzettnek lenni, mozogni fantasztikus dolog. (Bár hozzáteszem, mindenfajta szent megvilágosodásomtól függetlenül azért elpattintottam napi másfél-két doboz cigit továbbra is.)

2009-ben összeházasodtunk az én drága urammal, aki szerintem máig nem tudja, mit is vett ezzel a nyakába.. No de viccet félretéve, még ebben az évben megszületett a kisfiam, Xavér,  úgyhogy az elméleti elképzeléseimet a rendszeres sportról ott is hagytam Spanyolországban.

2010 augusztusában jött a nagy kérdés, hogy mit tudnék kezdeni 8 kg kismamahájjal. (Míg én itthon, dagadtan ezen gondolkodtam, Piotrek ismét caminozni indult, ezúttal tökegyedül, az északi útra.)

a puding

2010. augusztus 8-án – jobb híján – futni kezdtem az első 5 kilométerért és le is futottam az első Margit-sziget körömet 2010. szeptember 19-én 00:33:45 alatt. Akinek úgy tűnik 5 km lefutása maga az Everest (nekem úgy tűnt), és a kezdők küzdelmét kívánja végigkísérni, akkor olvasgasson bátran itt.

2011-ben már szerettem volna 10 kilométerig felfejlődni a magam szórakoztatására. Rendszertelen és rövid edzések mellett is sikerült 2011. október 2-án 1:14:59 alatt. Előtte 5 nappal, szeptember 27-én elszívtam az utolsó cigimet is. Minden dohányos tudja, ez pontosan mekkora teljesítmény.Ekkor megfogadtam, hogy sokkal komolyabban veszem magamat, jobban odafigyelek a rendszerességre.

Letettem a nagyesküt arra is, hogy 2012-ben kipróbálom milyen részt venni versenyeken és lefutom a félmaratont. Ám év elején kiderült, úton van a kislányunk is. A mámorító boldogság mellett jött a falási inger, toltam a csokit, pizzát, fánkot. Ajjajj, ez így nem lesz jó. Amint zöldutat kaptam a második trimeszterben a dokitól, nekiálltam kíméletesen kocogni. Majd vettem egy mély levegőt és beneveztem a Midicittára. Amennyire engedte az egészségi állapotom, pár kilométereket kocogtam. 2012. április elsején, bolondok napján, lefutottuk a 6,2 kilométeres távot Csinszkával a pocakomban. Idő: 00:43:46, helyezés: 705. és 705,5. Maga a verseny felejthetetlen élmény volt.

2012. szeptember 10-én megszületett a mi tündéri kislányunk. Azóta? Fizikai értelemben totális mélyrepülés és 16 kg kismamaháj.

Follow me and Piotrek in English!